Ena's 

A szívem királya

Sok embernek van példaképe, egy híres színész, modell vagy énekes, a történetem megírásáig sosem gondolkodtam el azon, hogy kire szeretnék hasonlítani, inkább foglalkoztattak azok a gondolatok, hogy milyen emberré nem akarok válni. Nem szerettem volna egy kitalált emberről írni, hanem valaki olyanról, akit ismerek, így elkezdtem kutatni a gondolataimban és az emlékeimben, hogy ki is lenne az, aki megérdemelné azt, hogy egy novella erejéig a bálványommá tegyem. Sok időbe tellett mire megleltem a megfelelő embert. Valójában a választott emberemet sem ismerem annyira, - ami elég szomorú - de annál több történetet hallottam róla.

Nem szeretném tovább húzni a szót, úgy gondolom itt az ideje, hogy megtudjátok az ember, akit én példaképemnek tekintek az nem más, mint az apukám. Gondolom a bevezetés kapcsán érdekesnek találhatjátok, hogy miért nem ismerem őt, az igazság az, hogy négy éves koromban elvesztettem őt.
És hogy miért is ő az, akiről írok? Nos, ő egy olyan ember, - még a mai napig is számomra - akire felnézek, tudom, már nincs itt, de mégis, itt belül, a szívemben él még. Nem sok minden maradt meg az emlékeimben róla, de tudjátok, úgy érzem, hogyha össze kéne hasonlítanom azt, hogy mit éreznék, amikor elveszíteném a pénzemet és mit éreznék, ha nem lennének emlékeim apáról, akkor azt kéne mondanom, hogy akkor lennék ténylegesen szegény, ha nem lennének ezek az apró múlt béli jelenetek.

Régebben, még valamikor az általános iskolai éveimben volt, hogy idősödő hölgyek odajöttek hozzám, és megkérdeztek: - Te a lánya vagy?
Nem tettem mást, csak egyetértően bólintottam egyet, hisz igen én voltam az. Olyankor úgy éreztem, mintha megforgattak volna egy tőrt a szívemben.
Még a mai napig szeretek átmenni mamához és hallgatni, hogy mi mindent csinált apa és a testvérei, sok történetet hallottam már, volt, hogy egy nap ugyanazt többször is. Olyan dolgokat vitt véghez, amit néha nem is tudok elhinni, bár sokszor az iskola mellé járt, de ennek ellenére mégis elég intelligens volt, és értette a munkáját. Ahogy a bemutatkozómban is írtam, egy falun élek, így sokáig őstermelők voltunk, és ezzel jár az is, hogy kockázatot kell vállalni a terményért. Emlékszem párszor, hogy mentünk ki apáékkal a dinnyeföldre, és volt, hogy kint aludtunk, hisz a munka az munka, és ezzel az is járt, hogy piacokra kellett menni, így jogosítvány is egy fontos eszköz volt, és nem rég tudtam meg, hogy neki minden mozgó járműre volt engedélye.

Mindazok ellenére, hogy sosem ismerhettem meg igazán, büszke vagyok rá, hogy ő az apukám. Hogy miért is tartom őt példaképemnek? Jó kérdés, talán azért, mert mindig csak jót hallottam, talán azért, mert tényleg hasonlítok rá, talán azért, mert mindenki őt látja bennem. Ez egy olyan kérdés, amire sosem tudnék őszintén válaszolni, de lehet, hogy csak azért tartom fontosnak, mert egy része vagyok. Azok a dolgok, amiket hallottam róla, egy olyan embert mutatnak be nekem, aki nem félt másoktól, akinek volt véleménye és nem csak a többi ember után ment fejvesztve, és tudjátok mi a legmegbecsületendőbb?  Ki mert állni az emberekért, lehetett az rokon, barát, vagy egy ismeretlen ismerős, megtette, és mi a legrosszabb a mai világban? Kezdenek kihalni az ilyen emberek, ő sosem volt rest segíteni. Most nyugodtan megkérdőjelezhetitek, hogy mennyire is igaz ez, én sem tudom, hogy mennyi a valóság alapja, de abban biztos vagyok, hogy csodálatos ember volt.

Sokáig téphetném még a szám erről, leírhatnám regényekben, hogy mennyiszer képzeltem el, hogy mi lenne, ha még itt lenne köztünk, mennyiben lenne más az élet. Viszont ez olyan dolog, amit nem tudok megváltoztatni, sem én, sem más, hiszen az idő rohan, és mi vele együtt futunk.
A legfontosabb dolog, amire a novellaírás közben rájöttem az, hogy bármi is történjen, apukám mindig a szívem királya marad.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés