Ena's 

Más szemszög

~*~

- Ahj, Sirius! - trappolt vissza James és Remus, hogy felsegítsék az eltanyázott Siriust a földről. - Néha olyan fogyatékos vagy, komolyan mondom - mondta vigyorogva James.
- Te beszélsz? - Sirius felpattant, majd arrébb lökve két barátját elkezdett futni a Tiltott Rengeteg felé, ahogyan azt korábban megbeszélték. James és Remus is utána futottak, de amint meghallották Siriust, ahogy azt kiabálja, hogy Szabadság! Szabadság! megálltak és a roxforti tó felé hátráltak.

A teljesen felvillanyozott Sirius ebből mit sem vett észre, úgyhogy csak futott és futott, úgy gondolva, hogy Tekergő társai is vele tartanak. Miközben a Rengeteg felé száguldott, egyszer-kétszer megfordult a fejében, hogy hátranézzen, de nem tette. Túlságosan élvezte, ahogy a hűvös szél a hosszú, fekete hajába tép és, hogy a lemenő Nap sugarai a bőrét csiklandozzák. Elérte az erdő szélét, de nem lassított, sőt még gyorsabban futott és hát, miért is ne, ekkor jutott eszébe hátrafordulni. Még éppen fel tudta fogni, hogy egyedül van, amikor éles fájdalom hatolt azon testrészeibe, ahol a fának ütközött. Jellemző - gondolta. Már meg sem tudom számolni, hogy hányszor mentem neki valaminek/valakinek. Igaza van Jamesnek, tényleg tök béna vagyok. Höhh, mondjuk ő se különb.

Kezeit lehorzsolta a fa törzse, lábait pedig az akadálya tövében lévő bokor -talán kökény- több helyen is megvágta, de ezek nem érdekelték. Első mozdulatával az arcát kezdte el vizsgálgatni. Az arcomat ne! Csak az arcomat ne! - könyörgött magában.
- Húúú! - fújta ki hagosan a levegőt, amikor érezte, hogy legféltettebb testrésze épen van. Ami viszont ezután jött, azt még a legtehetségesebb színészek is megirigyelhetnék. Sirius arckifejezése először megkönnyebbült volt arca épsége miatt, ezután megijedt, mert ráeszmélt, hogy egyedül van a Tiltott Rengetegben, ott, ahol megannyi varázsló és boszorkány veszett már oda és ott, ahol az óriáspókokon, kentaurokon és farkasokon kívül még több és veszélyesebb élőlény is él. Ezek után dühös lett. Nagyon dühös. Barátai -szép kis barátok - gondolta- hagyták, hogy egyedül jöjjön be az erdőbe, mikor még négyen is félni szoktak. Különben is, amikor mégis muszáj, akkor is állat alakban vannak itt... Mégis ki, vagy mi merne a közelébe jönni egy vérfarkasnak, ami körül ott van egy hatalmas szarvasbika, na meg egy medve méretű kutya. Jó, igaz, hogy Féregfark is itt szokott lenni, de ő egy patkány, így ha rajta múlna... hát, nem lenne olyan egyszerű. Ezután ismét nagyon megrémült. Még mindig egyedül volt, és ráadásul, ahogy megfigyelte, jó mélyen az erdőben.

Egy helyben toporogva és ujjait tördelve azon tanakodott, hogy vajon merre tudna kijutni innen. Mivel nem tudta, merről jött, teljesen tanácstalan lett. Ha itt lennének a többiek, biztosan kitalálnánk valamit - gondolta, majd elhessegetve a megbántottság gondolatát ismét azon morfondírozott, hogy merre haladjon tovább.
- Ez az erdő mindenfelé ugyan olyan! - mérgelődött halkan, de azért egy nagy levegőt véve, elindult a legszimpatikusabb (már, ha lehet ilyet mondani egy ijesztő, hátborzongató, horror filmbe illő erdőben) irányba. Ahogy ment, a hátán végig égnek állt a szőr (mert, ugye szőrös volt neki).A fények egyre jobban eltűntek és sötétség váltotta fel őket. Csak ment és ment mit sem törődve rossz megérzésével, miszerint nem jó irányba tart. Mikor már legalább két perce gyalogolt, hirtelen egy különös hangra lett figyelmes. Azonnal felkapta a fejét és körülnézett, ami tök értelmetlen volt, mert bármerre fordult, a nagy semmin kívül mást nem látott. A hang nem akart alábbhagyni, ezért elhatározta: Nem fogok megfutamodni! Nem hátrálok meg! Híró vagyok! - biztatta magát.

Ismét csak ment és ment, mikor majdnem összetojta magát ijedtében. Két fehéren lebegő... hmmm... valami haladt el vele szemben alig pár méterre hősünktől. A szíve ezerrel vert, de nem érdekelte. Ha, esetleg Tudjukki az, én majd ellátom a baját - hősködött magában Sirius. A különös jelenség után indulva a hangok egyre intenzívebben hallatszottak. Néhányszor megbotolva bár, de elég közel ért a Valamihez. Elbújt egy a fa mögött és onnan hallgatózott tovább. Ismerős volt neki a hang és ezt furcsállta. De mi adhat ki magából ilyen hangot?

Ezerféle gondolat átfutott az agyán. Például, mi van, ha egy szellem az?! - mondjuk, ez elég valószínűtlen lenne, ugyan is a Roxfort területén nincsenek ismeretlen szellemek. Vagy lehet, hogy egy acromantulla az. Ettől a gondolattól kirázta a hideg... De a legijesztőbb elmélete: Lehet, hogy Tudjukki az. Akkor mit csinálok? - aggodalmában elkezdte harapdálni az ajkait. Kíváncsisága azonban felülmúlta félelmét. Elszánta magát, és kinézett a fa mögül. Elég sötét volt, így kicsit közelebb hajolt, hogy lássa azt a Valamit. Amit ekkor látott, rosszabb volt minden elképzelésénél. A rémültségét a hányinger váltotta fel. Basszus! - gondolta, miközben szépen lassan hátrálni kezdett, nehogy észrevegyék, mert akkor aztán...

Neki iramodott, és a kiutat keresve elkezdett futni. Egyszerre csak megjelent az első fény sugár, majd egyre jobban megkönnyebbült, ahogy a sötétség helyére a gyönyörű, bíbor színű napsugarak kerültek. A levegő is egyre tisztább lett. Jó nagyokat lélegzett, de még így is émelygett egy kicsit a látottaktól. Végre elérte az erdő szélét, ahol megpillantotta Jamest és Remust, ahogy a tó előtti kis tisztáson állnak, és beszélgetnek.

- Most kifogom herélni őket! - mondta Sirius. Ismét nagyon mérges lett barátaira, amiért egyedül hagyták. Újra futva indult el feléjük.

- Ti aljas kis... ! - kiáltotta, de ahogy közelebb ért, egyre fáradtabb lett. Eddig biztos azért nem érezte magát kimerültnek, mert a kijutásra koncentrált. Most, hogy viszont elmúlt a veszély, egyre inkább rá tört a fáradság. Mikor odaért társai mellé, ledőlt a fűben és hangosan, kapkodva vette a levegőt. Úgy érezte, soha többé nem tud felkelni onnan. Még a dühe is eltűnt. Legalábbis addig, amíg James meg nem szólalt.

- Hát veled meg mi történt, Szabadság Madara? - Sirius nagy nehezen felült, majd megköszörülte torkát.
- Ha annyira érdekel, miért hagytatok egyedül? Nagyon megijedtem...

~*~

- Szóval, akkor mit is láttál? - érdeklődött James, miután barátja elmesélte a kis kalandját. Sirius leintette.
- Nem mondom meg! - mondta vigyorogva. Élvezte a helyzetet. Egyedül hagytatok?! Jól van. Szemet szemért...
- Naaa, Tapi, mond már meg! - James tovább faggatta Siriust, aki viszont hajthatatlan volt.
- Hagyd már James - szólt rá Remus a kicsit túlbuzgó barátjára.
- Tapmancs! Mondd el! Parancsolom! - James szigorú tekintettel nézett barátjára, aki viszont csak vigyorgott.
- Na jó, Holdsáp, gyere ide, neked elmondom - hívta oda magához Sirius Remust. A fiú odébb csúszott barátja mellé. Fejét úgy fordította, hogy Sirius a fülébe tudja súgni a titkos információt. James szemeinek mérete megduplázódott.
- Mi? Remus, te áruló! - James duzzogni kezdett. Karba tette a kezét és elfordult társaitól.
- Nyugi, nyugi! Csak vicceltem - vigyorgott rá Tapmancs. Remus is megmosolyogta a kis szívatást, majd visszaült a helyére.
- Amit láttam... az... - Sirius arcára fájdalmas kifejezés ült ki visszagondolva a látottakra.
- Igen?! - vágott közbe James. Remust is érdekelte ugyan, de ő türelmes volt.
- Szóval, amit, vagyis akit láttam, az...
- Akit? Úristen! Ugye nem McGalagony szelleme volt az, vagy netán az igazi? Az még rosszabb! - James felugrott ijedtében.
- Ajj, mindig a legrosszabbra gondolsz - Remus visszahúzta barátját a fűbe.
- Hogy ne gondolnék a legrosszabbra, ha ilyen arcot vág?! - mutatott Sirius felé. - Egyébként, szerintem nem is ez lenne a legrosszabb...
- Miért, szerinted mi lenne az?
- Háát... mondjuk, ha Lily...
- Hahó! Akkor érdekel, hogy Malfoy Narcissával csókolózott, vagy sem? - kérdezte hangosan Sirius a vitatkozó párostól. A két fiúnak leesett az álla, főleg Jamesnek.
- Ennyi? - James nem is leplezhette volna csalódottságát. - Csak ennyi? Malfoy meg az unokanővéred smároltak? Nagy cucc. Tényleg rosszabbra gondoltam...
- Rosszabbra?! Tudod, hogy milyen undorító volt? Fujjj! - mondta Sirius, ismét maga elé képzelve a szituációt.
- Én megértem - mondta együtt érzően Remus.
- Köszönöm szépen! Legalább te velem vagy! - közelebb húzódott Lupinhoz, aki erre ijedt képet vágott, majd lassan elhúzódott tőle...
- Amúgy, miről beszélgettetek, amíg én az életemért küzdöttem?
- Ja igen, te tudtad, hogy holnap lesz Valentin-nap?
- Igen-igen... és, már meg is van, hogy mit fogok csinálni. Egész héten ezen gondolkoztam...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés