Ena's 

Ez a Valentin-nap egyszerűen… remek.

James egy nagyot sóhajtott, majd egy utolsót pillantott a Nagyterem bejárata felé. Egy újabb csalódott sóhaj hagyta el száját, ami már háztársai figyelmét sem kerülte el.

- James, mi a fene bajod van? – tört fel Louis-ból a már mindenki oldalát nagyon furdaló kérdés.

- Mi lenne? – felelte, majd visszanézett összepacsmagolt ételére. Fúj! Ez mi lehetett? Már azt sem tudta. Tovább piszkálgatta a már szinte a felismerhetetlenségig összepasszírozott izét a tányérján. Barátai annyiban hagyták a dolgot, visszafordultak és egy James bajánál kellemesebb témára terelték a szót… Naná, hogy a Valentin-napra. Mi másra? James, ahogy hallgatta az egyre nyálasabb és nyálasabb hódítási ötleteket, megnyugodott. Legalábbis egy picikét. Úgy is lehet mondani, hogy beletörődött.
Nyilvánvaló, hogy Lily nem akarja látni őt. Hisz akkor itt lenne, nem? – ilyen és ehhez hasonló gondolatok kergetőztek ifjú szerelmesünk fejében. James körbenézett és Lily összes barátnőjét megtalálta, csak őt magát nem.

-… és akkor odamegyek és megcsókolom! – fejezte be mondandóját James egyik cimborája, Longbottom.

- Ez a beszéd, öregem! Mindig is azt mondtam, minek a tökölés? Csak egyszerűen add tudtára! – veregette vállon haverját Michael Willows, egy szintén griffendéles srác, aki nem James barátja.
Ebből elég! James felpattant a helyéről, és elcsörtetett a megdöbbent arcok mellett. Úgy érezte, minden szem őrá tapad. Bár lehet, hogy csak foltos nadrágja miatt bámulták annyira. Elhatározta: Nem érdekli többé Evans. Érezte, tudta, hogy mekkora súlya van ennek, de meg kell tennie, hogy ne veszélyeztesse többé a saját, és mások testi és lelki épségét. Kilépett a Nagyteremből, és tekintete egyből, reflexszerűen a lépcsőre tévedt, ahol bármelyik másodpercben megláthatja a gyönyörű, hibátlan bőrű angyalát.

Áhh… kár tagadni. James nem fog ilyen könnyen lemondani élete szerelméről! Még mit nem! Minden gondolta akörül a vörös hajú nőszemély körül forgott, akibe évekkel ezelőtt halálosan beleszeretett.
Bár maga Lily adta tudtára többször is, hogy nem hajlandó James egyik trófeája lenni. Hogy nem akarja úgy végezni, mint a többi lány, akik csak apró foltok maradnak James emlékeiben.

Álljon meg a menet! De hiszen egyszer sem mondta, hogy nem szereti őt… Csak azt, hogy nem akar ő is úgy járni, mint megannyi lényegtelen „szerelme”. Ezek szerint, szeretne velem lenni, csak fél, hogy elhagyom egy újabb numeráért. Hogy őt is megunnám, és dobnám, amint elmúlik az a bizonyos vadászösztön… Hiába, az én Lilym! – mosolyodott el magában.
Felvillanyozott lélekkel haladt át az udvarra vezető kis folyosón. Biztos volt elmélete valósságában és minél előbb oda akart állni Lily elé színt vallani. De vajon hol lehet? Kilépett a lucskos, itt-ott még ritka késő téli gyepre. A hűvös idő ellenére a nap sütött és, ahogy James megállapította, kellemesen felmelegítette az egyik padot, ahová aztán le is ült. Gondolkodóba esett, ám néhány perc eltelte után, amire vallomására már egy egész forgatókönyv megszületett, úgy gondolta, jobb lesz, ha eltereli gondolatait a közelgő kviddics meccs felé. A haját apró szellő lebegtette helyes arca előtt, miközben elképzelte, ahogy száll a cikesz után, akár egy griffmadár, szabadon, gondtalanul. Elég közel ért hozzá, majdnem megkaparintotta a rakoncátlan labdát. Már csak egy méter! A cikesz után nyúlt, és megfogta azt. Érezte, ahogy vergődik a markában és szinte még a sikolyokat is hallani vélte, ahogy az ő nevét kiáltják.

- James! – CSATT! Álmodozónk szeme azonnal felpattant, ahogy a kéz az arcához ért. A nagy képzelgés közepette észre sem vette, hogy karjait valóban kinyújtotta és tényleg fogott valamit kezében. Mégpedig nem mást, mint az ötödéves Martha Hammers apró melleit. A lány arca égett, szemeit könny fátyla lepte, azokon keresztül nézett le a döbbent Jamesre.

- É-én cs-csak… - hebegte a lány. – Csak meg… meg akartam nézni, hogy jól vagy e. – csak ennyit volt képes kinyögni. Könnyei túlcsordultak, és zokogni kezdett. Nem akarta, hogy James így lássa, így hát felhúzta a nyúlcipőt és elszaladt, magára hagyva a még mindig kinyújtott karú James Pottert.

- Ne! Várj! Ne haragudj! – kiáltott a lány után egy kicsit megkésve. Ahj! A fenébe! Hogy csak nekem lehet ekkora mákom! Most biztosan szépen elterjeszti, hogy az a perverz Potter megfogdosta a melleit. Nagyszerű… Még csak nem is jók! Így is alig tudom elhitetni Evansszel, hogy megváltoztam és már nem vagyok akkora nőcsábász, hát még ezután! Minden maradék esélyemnek annyi. Lásd be James, egy szerencsétlen semmi vagy. Egy nagy semmi.

Ismét elöntötte az a jól ismert kétségbeesés. Lassan bérleti díjat szedhetne tőle. Felpattant a padról és elhatározta, hogy megkeresi szerelmét. Mindent bevall neki és megkéri, hogy Lily is tegye ugyanezt. Ez így már nem mehet tovább! Visszasétált a kastélyba, és minden egyes helyet végignézett, ahol a feljebb említett személy felbukkanhat… khm… vagyis csak a könyvtárat. Szégyen, ez igaz, de mást nem tudott élete értelméről, mint, hogy sok könyvet olvas és jó tanuló. Hogy vajon mik lehettek a hobbijai valahogy sosem érdekelték Jamest, ám most mást sem akart jobban tudni.
Belépett tehát a dohos, könyvszagú, kihalt könyvtárba. Nem is gondolta, hogy ilyen hatalmas ez a hely. Még sosem volt itt, elképzelni sem tudta, hogy ennyi könyv létezik a világon. És mind más és más… hmm… talán tervbe kéne venni és egyszer-kétszer lejönni ide. Itt előbújik a tudásszomjam, amiről mellesleg azt sem tudtam, hogy létezik – gondolta a kezében tartott Szerelem bénáknak-avagy, hogyan hódítsd meg!? című egész érdekesnek tartott könyvre nézve.

Kis idő múlva, amikor már a harmadik fejezetnél tartott a könyvben észbekapott, és megállapította, hogy Lily nincs itt. Így tehát a hatodik érzékére támaszkodva haladt tovább. Benézett a klubhelyiségbe is, hátha Lily ott készülődik és őrá vár. De nem így volt. Lilyt ott sem találta. Leült az egyik kényelmes fotelba, ami pont az udvarra néző ablak előtt állt, így James kitűnően láthatta a kézen fogva sétálgató szerelmespárokat. Már a nap is kezdett lemenni, amikor egy ismerős párt vélt észrevenni, ahogy boldogan, egymásba karolva andalognak keresztül az udvaron. Remus volt az és barátnője, Lucy. Legalábbis gondolta, hogy már a barátnője. Remus a menő – gondolta. Hiszen csak úgy bátran, mindenféle huzavona nélkül képes a kiszemelt nő elé állni és elmondani neki, amit érez. James csodálta ezért, és egy kicsit féltékeny is volt. Ő miért nem képes erre?...

Ebből már tényleg elég! Ahelyett, hogy itt sajnáltatja magát nyugodtan mehetne is tovább, és kereshetné Lilyt. Fel is pattant a kényelmes fotelból és folytatta a keresést. Ám mielőtt továbbállhatott volna gyorsan felment a szobájukba, hogy megnézze, ott van e még Sirius.
A félnótás ott ült az ágyán, pont, ahogy hagyták, azonban egy plüssmaci-szerűséggel az ölében.

- Úristen! Ágas, mit keresel te itt ilyen hamar? – kérdezte az elvörösödött Sirius, miközben a macit próbálta elrejteni a háta mögött. James köpni-nyelni nem tudott a röhögéstől, nemhogy válaszolni a kérdésre! – Na, elég lesz már! – mondta a megsértődött és még mindig pipacsvörös fejű Sirius.

- Te jó Ég! – kapkodott levegő után James. – Ilyen jót is rég nevettem. Kösz, haver! – kacsintott barátjára, aki ekkor fogta magát és leugrott az ágyról egyenesen rá Jamesre.

- Ezért megfizetsz! – tekergőtársa hátán landolt, lábait és kezeit átkulcsolta a teste körül és el nem engedte, akár egy kígyó.

- Sirius! Nem kapok levegőt! Szállj le rólam! – fulladozott James. Hiába minden erőfeszítése nem tudta lerázni magáról barátját. Pedig James hősiesen harcolt: rúgott, kapálózott, ugrált és még a falnak is dörgölőzött. Sirius, akár egy szobor, meg sem moccant.
Jamesnek támadt egy jó ötlete: Sirius ágya felé futott, majd hanyatt vetődött rá. Szegény Siriust ezek után már csak úgy hívták, Sirius a Palacsinta. Dehogy, csak viccelek. Valóban megnyomódott egy picit, de kérem! Hiszen egy Blackről van szó! Egy Potter nem tud neki ártani! Így hát a rajta fekvő Jamestől csak úgy tudott szabadulni, hogy elkezdte csiklandozni őt. Barátja - nem igazán férfihez illően- sikongatni kezdett és úgy vergődött, akár egy kukac.

Végül, amikor mind a ketten megunták (leginkább Sirius döntött) abbahagyták és érett, felnőtt emberekhez illően leültek és beszélgetni kezdtek.

- Tehát, ha jól értelmeztem, még mindig nyámnyila vagy és ahelyett, hogy bevallanád neki végre, hogy mit érzel itt vagy és engem zaklatsz – állapította meg Sirius.

- De hisz tudja, hogy mit érzek. Szinte minden nap a tudtára adtam! – ugrott fel az ágyról és kelt saját védelmére főhősünk.

- Igen, minden nap, de hogyan? Hát nem érted? – állt fel Sirius, még nagyobb nyomatékot adva szavainak. – Azért mert folyton elviccelted. Hogy venne komolyan, ha nem viselkedsz úgy? Ismer téged. Tudja, hogy folyton hülyéskedsz, és azt is, hogy nem igazán vagy komplett – már bocsi, és így mikor és honnan kéne tudnia, hogy komolyan gondolod? – mutatott rá a lényegre Sirius.

- Te… te tényleg így gondolod? – esett vissza az ágyra az összetört James. Sirius leült mellé, és átkarolta a vállát.

- Miért, szerinted mi más lehet?

- Mondjuk, hogy nem kellek neki.

- Mégis kinek ne kellenél? Hiszen te vagy James Potter! A kviddics csapat sztárja, a nagy szívtipró, – persze csak utánam – a mókamester. Mi más kéne még? Tuti, hogy oda van érted! – Sirius szavai olyanok voltak James számára, mint a gyógyszer. Teljesen megnyugodott. Most már tényleg.

- Köszi, Tapi – mondta, majd egyszer csak túlérzelgős lett a helyzet. Sirius felpattant, Jameshez vágta a plüssmaciját és elküldte megkeresni Evanst.

James újult erővel vágott neki a további keresőakciónak. Mindent megnézett, mindenhová betért ám mégsem akadt szerelme nyomára. Aztán végül az egyik kihalt folyosón lépteket hallott. Elrejtőzött hát az egyik páncél mögött, és várt… Egyszer csak egy iszonyatosan furcsa látvány jelent meg előtte. Az egyik James által legutáltabb lény csoszogott el mellette zsíros hajával, görbe orrával és hab testével. Perselus Piton. Olyannyira bele volt mélyedve a kezében tartott papírlapba, hogy észre sem vette Jamest, amikor elhaladt mellette. Hősünk alig bírta visszatartani kikívánkozó nevetését. Miért nincs valami, amivel megörökíthetné a pillanatot? Piton egy szál alsónadrágban! Na jó, ez a nap egyre furcsább…

Mikor Mr. Izompacsirta tovacsoszogott, James csak nagy nehezen vette rá magát, hogy ne kövesse, ám tudta, neki most más küldetése van. Végig ment az eddig ismeretlen folyosón, és balra kanyarodva egy sokkal ismerősebbre ért: Az igazgatói szoba folyosója. Rengetegszer járt már erre, úgyhogy álmából (ami valószínűleg Lilyről szólna) felébresztve is ismerné az utat errefelé. Megállt egy percre, és elgondolkozott. Már érti, hogy mit talált olyan furcsának az ebéd megkezdése előtt… McGalagony professzor nem volt a tanárok között. Vajon mi lett vele? Lehet, hogy felkelt és most is őt, Jamest keresi? Vagy netán meghalt? Melyik lenne jobb? Valószínűleg egyik sem, ugyanis a vége úgyis az eltanácsolás lenne. Várjunk csak! Eltanácsolás? De nem csak James volt ott! Remus, Sirius és Peter is benne volt az egészben, őket is felelősségre vonnák, pedig az ötlet csakis az övé volt… Ez így nagyon nem lenne fair. Tennie kell valamit!

James, ha nem tévedek, most készül elkövetni élete legnagyobb hibáját: Be szándékozik törni Dumbledore professzor szobájába és ellopni az elbocsájtó leveleket. Oda is ért a kőszörnyekhez, amik az igazgatóit őrizték.

- Jelszó? – fordította a fejét az egyik James felé.

- Citrompor – válaszolta, majd beslisszolt a résnyire nyílt hatalmas ajtón.
Odabent nem érte meglepetés. Ilyenkor bezzeg szerencséje van, a professzor ugyanis nem volt a szobában. Bezzeg, amikor a szerelmi életéről van szó…

Gyorsan odaiszkolt az asztalhoz, amin megannyi papír, újság és irat volt - persze halkan, mivel nem akarta felébreszteni a falon nyugvó igazgatók portétit. Volt ott mindenféle és fajta. Volt olyan, amin tegnapi dátum volt, de olyan is, ami legalább száz éves volt, százévnyi összegyűlt porral rajta. A tömérdek mennyiségű portól, amit felkavart köhögnie kellett. Szerencsére nem zavarta fel vele a portrékat. Éppen észrevette Remus nevét az egyik borítékon, amikor egy nagy koppanást hallott az asztal alól, és előállt Lily, teljes pompájában.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés