Ena's 

Utolsó fejezet,

ahol hőseink elbúcsúznak, vagy mégsem?

Egy szomorú és nehéz napon Róbert Gida a következőket írta egy koptatott, bőrkötésű könyvecskébe:

„ Kedves Naplóm!

Annyira sajnálok mindent, de tényleg, nem szerettem volna ezt tenni, de muszáj volt. Engedd meg, hogy elmeséljem mi történt. Minden egy ősz eleji napon kezdődött. Szóltam Bagolynak, hogy hívjon össze mindenkit, mert fontos mondanivalóm van nekik. Természetesen hallgatott rám, és rövid időn belül mindenki megjelent. Sokáig csak görcsösen álltam előttük, néztem a cipőm orrát vagy megkapartam a lábammal a földet végül vettem egy nagy levegőt és így szóltam:

-          Barátaim, van valami, amit tudnotok kell.

-          És mégis mi az? – türelmetlenkedett Micimackó

-          Nos, nem is tudom hol kezdjem el…

-          Az elején a legtanácsosabb – vágott közbe Bagoly.

-          Szóval az iskola elkezdődött és ez azt jelenti, hogy kevés időm lesz átjárni hozzátok és manapság forgattam néhány könyvet, hogy kiderítsem, mi lenne, ha nem találkoznánk hónapokig, és a kötet szerint nagy baj lenne. Ezért nehezen, de rávettem magam arra, hogy megkérjelek titeket, hogy hagyjátok el a házatokat és gyertek vissza velem.

-          De itt már minden olyan jó volt, nem lehetne, hogy mégis maradjunk? – nézett rám szomorú tekintettel Kanga.

-          Sajnálom, de nem bírnám elviselni, ha valami történne veletek.

-          És mégis mit csinálunk majd a való életben? – kíváncsiskodott Nyuszi.

-          Ülnétek a polcomon, az ablakban vagy az ágyban szunyókálnátok. Tudom, hogy nem hangzik jól, de értésetek meg, nekem ez fontos, hogy ne essen bajotok – senki nem szólt ezután hozzám, lassan elmentek a barátaim kivéve Micimackót.

-          Tudod Róbert Gida, ha együtt válhatunk el, akkor semmi kifogásom ez ellen.

-          Csacsi öreg medvém.

Órákon belül megjelentek különféle csomagokkal felpakolva. Gyors számolást tartottam, hogy mindenki megjelent-e és egytől egyig mind ott voltak.

-          Kérdezhetek valamit? – jött mellém Micimackó.

-          Persze Mackó.

-          Én hány éves vagyok? – nézett rám.

-          15. De miért kérded?

-          Csak kíváncsi voltam – mosolygott rám.

Lassan átértünk az emberek világába, és mind csak plüss állatok lettek.

-          Annyira sajnálom – mondtam, összeszedtem őket és felpakoltam őket az ágy szélére.

1951 ősze

R.G.”

Az idő egyre csak repült, és a plüss állataink lelke mélyén még élt a remény, hogy talán ma, hogy ez lesz az a nap, amikor visszakapják szabadságukat, de ezek a tervek folyamatosan romba dőltek. A naptár lapjai egyre csak fogytak, de a hőseink ugyanúgy ott ültek a polcon.

Végül 1953 tavaszán valami megváltozott, Róbert Gida nagy örömmel lépett be a szobájába, eldobta a táskáját, és az ágyra feküdt. Megragadta a mackóját és így szólt:

-          Itt az idő. Értitek? Ez, ez a mi napunk, a nap, amikor minden rendbe jön, ismét. Hála az Istennek vége az iskolának és újra együtt lehetünk, a Százholdas Pagonyban – Róbert Gida egy mélyet sóhajtott, amikor rájött, hogy barátja nem fog neki válaszolni. Előkereste a régi könyvét majd elkezdte nézni, és várt, várta azt a csodát, ami évekkel ezelőtt szinte mindennap megtörtént vele. Nehezen, de sikeresen átértek a másik világba.

-          Te atyaúristen! – fogta meg Nyuszi a fejét. – Mi az Isten történt itt? Róbert Gida, mégis mi ez?

-          Nyuszi, ne aggódj, rendbe hozzuk – Róbert Gida hangleejtése meggyőző volt, de valójában ő maga is kételkedett ebben, hisz hogyan lehetne rendbe hozni azokat a felhőket mik egykoron még világoskékek voltak, most pedig sötétszürkék, a házak, odúk is tönkrementek és ők itt állnak az erdő közepén a hónuk alatt a csomagjaikkal, ház nélkül.

-          De mégis hogyan? – kételkedett Malacka.

-          Ragadjatok meg néhány seprűt és porrongyot, sikerülnie kell!

-          Tudod Róbert Gida, nekem kételyeim akadnak a felől, hogy… - tartotta fel Bagoly az egyik szárnytollát.

-          Bagoly, inkább repülj fel és tisztítsd meg az eget – mondta a fiú és egy rongyot adott neki. Mindenki ámulva várta, hogy mi fog történni, hogy meg tudják-e menteni életüket néhány tisztítóeszközzel.

-          Ez nem jó! – szólt Bagoly

-          Csak folytasd – nem sokára a legnagyobb örömre eltűnt egy folt.

Ezek után mindenki megragadott valamit és neki fogtak a nagytakarításnak, órákig kellett küszködniük, de sikerült. A kék égen egy-két felhő szállt, a hőseink visszanyerték közérzetüket, és minden olyan volt, mintha mi sem történt volna az elmúlt másfél évben. Végül Róbert Gida felkelt a zöld fűről és a következőket mondta:

-          Nos, nagyon örülök, hogy sikerült ezt véghezvinnünk, most pedig lenne valami, amit tudnotok kell.

-          Ugye ez jó hír lesz? – kérdezte Zsebibaba.

-          Ne aggódj, azt szeretném mondani, hogy egy estélyt szervezek nektek és a barátságunknak, de amíg zajlik az esemény szeretnék rólatok egy képet készíteni.

-          Rendben – vigyorodott el Tigris.

A fényképező kattant és egy emlék elkészült, az a fénykép, amelyik Róbert Gida asztalán díszeleg még a mai napig. A fényképen rajta van mindenki, Zsebibaba, Kanga, Nyuszi, Micimackó. Tigris, Ürge, Füles és Bagoly. Bár a kép szélei lassan megsárgultak, akkor is örök marad a hőseink tudatában.

-          Nagyapa, és itt vége van a történetnek?

-          Igen, kis unokám – mosolyodtam el.

-          És mi lett Micimackóval és a barátaival? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.

-          Boldogan élnek a Százholdas Pagonyban.

-          De nagyapa… neked honnan van meg az a képed? Ismerted őket? – vonta fel a szemöldökét.

-          Valami olyasmi, de itt az idő, hogy ágyba bújj.

-          Megyek már – mondta és elballagott a kedvenc mackómmal, azzal a mackóval, akinek a legtöbb érdekes története van, és a legjobb barátai.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés