|
Gondortól Erebórig
Hobbit fanfictionöm :) Még befejezetlen :) Remélem, tetszik :)
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy gondori leány, Eneäh, kinél átlagosabbat nem lelhettél egész Középföldén. Réges régen kezdődött története, mely nem csak a saját, hanem a móriai törpök életét is fenekestül felforgatta. Hogy ezt most jó vagy rossz értelemben kell-e venni, kiderül.
Ebben az időben Gondor virágzott. A város lakói elégedettek voltak, s sok-sok éve nem kellett trataniuk semmi rossztól. Nem történt itt semmi már egészen ötszáz éve, amikor is a nagy Isidlur győzedelmeskedett az orkok felett. Hatalmas csata volt, sok jó harcos elesett,áldozatuk azonban nem volt hiába való. A nép elégedett volt. S többek között elégedett volt Eneäh is, a város nevettetője. Őt már csak így ismerték. Ennek a titulusnak is meg volt az oka, mint a legtöbbnek. Ilyen titulussal rendelkezett Szájnélküli Ohmael, Papucs Goltul vagy a híres-neves Malacos Bahral is többek között. Eneäh a Nevettető titulust sem csak úgy kapta. A nevet egy bizonyos Andhräl aggatta rá, Eneäh tulajdon unokatestvére, aki rosszkor látta meg őt rossz helyen. Andhräl pont akkor sétált kint az utcán, amikor Eneäh egy lábassal a fején végig futott a Déli Kaputól egészen az Északi Tornyokig, mert állítólag főzés közben megtámadta őt egy megátalkodott kobold, vagy amikor fél pár cipőben ment el bevásárolni, mert a trollok belopakodtak hozzá és ellopták az egyik párat. Ez a mese még hihető is lett volna, hiszen köztudott volt akkoriban, hogy a trollok mániákusan gyűjtötték a cipők jobb párját. A dolog hihetetlensége onnan fakadt, hogy Gondorba már évszázadok óta nem tette be troll a nagy és büdös lábát,azóta, hogy az egyiknek egyszer egy szegény arratévedt ent az indáival le nem vágta azokat.
A gondori nép azonban sekélyes volt és vak. A békeidőszak csak náluk volt érvényben, Középfölde többi részén dúlt és fúlt a harag és a gyűlölet. Ha valaki, aki nem gondori volt, idejött segítséget kérni, süket fülekre talált.
Így esett, hogy,amikor egy bizonyos fehérszakállas mágus lépte át a Keleti Kaput sokan inkább elfordultak, csakhogy ne kelljen mégcsak ránéznie sem az idegenre. A mágus azonban nem volt idegen errefelé. Sőt, túl jól ismerték, s talán pont ezért igyekezett mindenki elbújni előle. Az emberek felkapkodták az utcákon heverésző állataikat, gyerekeiket, s magukra zárták ajtajaikat, ablakaikat. Hallani sem akartak a hegyessüveget viselő nagy orrú mágusról, aki épp a hol széles, hol keskeny utcákat járta, egy bizonyos ház után kutatva. Magában mindenki reménykedett, hogy nem ő az a valaki, akit meg akar találni.
A mágus híre futótűzként terjedt a nagy városban. Nem sokkal a mágus érkezése után már Eneäh is bezárkózva a tűz mellett kedvenc dalát dúdolgatta, s legkedveltebb elfoglaltságába temetkezve meg is feledkezett az ismerős idegenről. Éppen a már agyon lapozgatott törpökről szóló könyvét forgatta, amikor kopogtatást hallott nagy pirosra festett ajatján. Csak az ő házának volt piros ajtaja. Végigcammogott a nappalin, majd az előtéren, magárakanyarintotta köpenyét, majd kinyitotta az ajtót. Először csak a hideget érezte, majd felismerte a küszöbön állót. A lány ijedten meredt a mágusra, majd rá nem jellemző modón beakarta csapni az idős úr előtt az ajtót. A varázsló azonban csak mosolygott, lábát
előrenyújtotta s megállította a piros ajtót, mielőtt még az betörhette volna méretesre nőtt görbe orrát.
-G-Gandalf! Mi-Micsoda meglepetés! - kiálltott fel a lány. Gandalf nem teketóriázott, egy könnyű mozdulattal belibbent a házba. - Minek köszönhetem a látogatásodat?
- Szervusz, kedves Mihral lánya Eneäh. Örülök, hogy még megismersz. Hogy vagy? Hogy van édesapád? Kaphatnék egy csésze teát, nagyon elfáradtam az úton. - Eneäh csalódottan becsukta az ajtót maguk mögött, s elindult a varázsló után, aki úgy tűnt, mintha nem először járna a házban. Bekukkantott a hűtőbe, kivett egy kis süteményt, amit Eneäh aznapra tartogatott, majd leült az előbb még a lány által elfoglalt fotelba.
- Megismerlek, megismerlek, Szürke Gandalf, bár jöttödnek okát, még nem ismerem .
A lány kiment a konyhába, hogy elkészítse a kért teát.
- Jól vagyok köszönöm, bár voltam már jobban is - kiabált ki a konyhából.- Tudod, édesanyám betegeskedik, s reá kellene vigyáznom most is. Önző módon mégis rábíztam bátyámra, Thomalra, kinél jobbra nem is bízhattam volna, s én idehaza ücsörgök és a könyveimet bújom. Édesapám, köszöni szépen, jól van.
Már vissza is tért, s átnyújtotta Gandalfnak a csésze forró levendulateát.
- Bánatosan hallom, hogy Änaeh még mindig gyengélkedik. Jajj, leányom, ne érezd magadat rosszul, amiért bátyádra bíztad jóanyádat. Épp te magad mondtad, hogy nálánál nem lenne jobb helyen sehol. S emiatt még jobban kellene érezned magad, hiszen így még nálad is jobb kezekbe került.
Gandalf beleszagolt italába, s folytatta:
- Hamár itt tartunk, neki mikor akarsz bemutatni? Sokat hallottam már az egész Középföldén méltán híres Thomal doktor gyógyításairól, s érdekelne, vajon mit ajánlana a derekamra. Hiába, nem vagyok már ifjú!
Gandalf belekortyolt teájába, s azon nyomban ki is köpte az egészet a földre.
- Jajj, ne haragudj, kedvesem, de ez a tea valami förtelmes! Nem tudnál főzni egy másikat? Mondjuk édesgyökérteát. Az a kedvencem.
Eneäh felugrott, majd zsörtölődve kiment a konyhába, hogy eleget tegyen az idős mágus kérésének. Előkapta a teáskancsót és megtöltötte vízzel. Ekkor megjelent Gandalf, s egy fújással felforralta a kancsóban lévő vizet. Eneäh csak bámult. Tudta, hogy a varázslónak hatalmas ereje van, de mindig elámult, ha látta. Mint, amikor kisgyerek volt, s Gandalf meglátogatta őket a születésnapján és egy felejthetetlen tüzijátékbemutatót tartott nekik. Édesapjával jó barátságban volt,ezért amikor fiatalabb volt, elég sűrűn járt hozzájuk, ám mostanában egyre ritkábban és ritkábban, aminek Eneäh örült is meg nem is.Nem örült, mert kedvelte az öreg varázslót, aki ha tehette mindig segített neki vagy a családjának, s örült, mert rendszerint, ha Gandalf vendégségbe érkezik valami bajt kever. Mint például 5 éve, amikor utoljára látta a mágust, egy őszi éjszakán megjelent azzal a céllal, hogy ő tüzijátékbemutatót tart. A történelem könyvekben úgy olvashattok róla, hogy a Nagy Gondori Tűzeset.
- Még mindig nem árultad el, miért is jöttél ma el hozzám, Gandalf- terelte vissza a szót Eneäh az eredeti témához.
-Való igaz, kedves barátném, való igaz. Mindazonáltal nem véletlenül nem árultam még el neked. Bármelyik pillanatban megtudhatod, ne aggódj.
S valóban, pillanatokkal később kopogtattak az ajtón. Eneäh meglepődött. Vajon ki lehet az, aki ilyen kései órán zavarja? Kinyitotta az ajtót, s négy idősebb és két fiatalabb törp jelent meg az ajtajában.
-Remélem, jó helyre jöttünk - súgta oda az egyik nagyszakállú törp a másiknak.
-Szolgálatodra, hölgyem. - mondták egyesével, miközben beléptek a házba. Eneäh csak állt ott, mint aki nem hisz a szemének. Törpök, az ő házában?
- Úgyszintén! - kiáltott a törpök után, mikor eszébe jutott a jómodor. Bement utánuk, s elképedve látta, hogy a törpök egytől egyig jó barátokként üdvözlik Gandalfot.
- Gandalf, volnál szíves megmagyarázni ezt az egészet? - vonta félre a leány a varázslót. A törpök közben bemasírotzak a konyhába, s hatalmas zajt csapva a hűtő elé nyomultak.
- Ternészetesen volnék szíves! Ők lesznek a te útitársaid - mutatott a törpök felé, akik épp a hűtőt rámolták ki. Eneäh vendégszerető ember volt, mégis zavrata a tény, hogy hat törp épp a téli hónapokra szánt élelmiszereit falja.
-Az útitársaim? Miféle úthoz?
Az ifjú leány rémülettel vegyes kíváncsisággal fordult Gandalfhoz, aki azonban egy szót sem szólt, csak csendben dúdolgatta azt a dalt, amit nem sokkal ezelőtt Eneäh maga is dúdolt.
A törpök odaát a konyhában dűtöttek s borítottak és mindent felfaltak, amit csak ehetőnek gondoltak. Eneäh odament az egyik törphöz és megkérdezte:
-Törp urak, megmondaná valamelyikük, hogy mégis mit keresnek itt?
-Keresni? Mi nem keresünk senkit és semmit. Mi már megtaláltuk, akiért jöttünk, s ezért akár távozhatnánk is, de Thorin uram nem óhajtja elhagyni a házat hajnalhasadtáig.
A kis törp, valószinűleg a legfiatalabb megszeppenve hátrált vissza a hűtő felé, amikor megpillantotta Eneäh arckifejezését.
-Thorin? Melyikőtök Thorin? - kiáltott közéjük a lány.
-Ezt talán nem kellene... - súgta oda neki Gandalf, aki időközben besomfordált a lány mögé.
Nagy csönd lett a konyhában. Végül a legmagasabb törp lépett ki a tömegből, aki magassága ellenére is épphogy akkora volt, mint Eneäh. Megállt a lány előtt.
-Én lennék Thorin.
- Úgy ám, a móriai törpök ura, Tölgypajzsos Thorin. Biztosan hallottál már róla... vagy olvastál - mondta Gandalf.
Eneähnak leesett az álla. Valóban az a Thorin állna ellőtte, akiről már annyit olvasott? Tölgypajzsosz Thorin, Thráin fia?
- Megbocsáss, uram, de elképzelni sem mertem volna, még a legvadabb álmaimban sem, hogy egy nap maga a nagy Tölgypajzsos Thorin fog előttem állni a saját házamban.
- Nos, ifjú hölgy, megbocsátok neked. Gandalf, veled azonban még nem számoltam el. Ide jönnél egy pillanatra?
A törp intett Gandalfnak, hogy kövesse, s a két férfi elvonult a vendégszobák egyikébe. Az ottmaradt törpök mind csendben nézték a lányt, amint az aggódva les a szoba irányába.
- Hallgatózni szeretne a hölgy? - kérdezte az egyik törp. - A nevem Fili, és szívesen segítek kegyednek.
Eneäh bólintott egyet, majd Filivel az élen a vendégszoba felé vették az irányt. Megálltak az ajtaja előtt, majd hozzáérintették a fülüket.
- A kíváncsi bagázs! - háborodott fel egy másik törp a konyhában.
- Ssss! Bifur! Még a végén lebuktatod őket! - csattant fel egy másik mégnagyobb zajt csapva ezzel.
- Még mindig nem értem Gandalf, hogy miért is hoztál ide minket! - kezdte Thorin mély, dörgő hangján. - Mégis mihez kezdünk majd ezzel a lánnyal?
-Ne aggódj, barátom, tudom, mit miért csinálok. S azt hiszem, te is tudod, hiszen már jó sokszor húztalak ki a slamaztikából. Emlékszel amikor kisbabakorodban bekakiltál és én....
-CSEND! - kiáltotta hirtelen Thorin. - Valaki van az ajtónál - súgta oda Gandalfnak.
Az ajtó kinyílt, s Eneäh és Fili eldőltek, akár a bábúk.
-Nocsak-nocsak! Fiatalok, mégis mit csináltok? - kérdezte Gandalf nevetve, miközben segített Eneähnak felállnia. A lány vörös arccal nézte a földet. Szinte érezte az arcán Thorin dühös pillantását.
- Én csak, én...
- Az én ötletem volt, bácsikám - mondta gyorsan Fili. A lány meglepetten nézett fel. A törp ott állt előtte, mintha a testével akarná védeni őt.
- Igazán, Fili? És ti többiek, miért nem állítottátok meg őket?
Thorin most a többi törpöt vette célpontul s hangosan szidta őket, amiért azok nem akadályozták meg, hogy hallgatózhassanak. Eneäh szinte teljesen biztos volt benne, hogy más áll Thorin dühének hátterében és igazából semmi köze a hallgatózásukhoz.
- Sajnálom, Fili, hogy bajba kerültél miattam - mondta az ifjú törpnek, amikor Gandalf félrehívta Thorint, hogy lenyugodjék kissé.
- Ugyan, tényleg nem a te hibád volt! Thorin egyébként is dühös amiért ...
- Fili!
Egy hangos kiálltás, majd megjelent egy újabb törp.
- Mi a baj, Kili?
- Majdnem elszóltad magadat! - dorgálta meg testvérét Kili.
-Upsz, tényleg! Kösz, bratyó! - mondta Fili, majd akkorát csapott Kili hátára, hogy az majd' hasravágódott a szép, fényes, aznap reggel polírozott parkettára.
- Egyébként örülök, hogy megismerhetlek - nyújtotta Eneäh felé a kezét Kili.
-Én is örülök - szólt a lány, majd kezetráztak. Ez a Kili egész magas volt törp létére, legalább akkora, mint Eneäh, ami emberi szemmel nézve egész alacsony, törp szemmel viszont valami óriási. Nagyon ritka volt a törpöknél, hogy 150 centi fölé nőjjenek, Kili azonban meghaladta a 160 centimétert is.
- Nem avattok be végre a kis titkotokba? - kérdezte Eneäh a fiúkat.
Mind a hárman áthaladtak a nappalin vissza a konyhába, ahol a többi törp Thorin dühkitöréséről megfeledkezve tovább falatozott az immáron majdnem üres hűtőből.
- Majd Thorin beavat. Legalábbis nekünk azt mondta, ő mondja majd el neked.
Ebben a pillanatban megérkezett Thorin is kevésbé piros arccal. Gandalf nyílván kivitte őt a levegőre, mert ahogy elsétált Eneäh mellett hűvös szellőt húzott maga után.
Thorin végül ráállt az egyik nemrég újrakárpitozott székre, s kihúzta magát, mint, aki szónokolni készül. Így is tett:
- Testvéreim, Gandalf és ... Hölgyem! - kezdett bele a mondanivalójába Thorin.- Mind tudjuk, hogy miért is vagyunk itt...
-Khmm..
-...Vagyis majndem mindenki. Akkor az elejéről kezdem, hogy mindenki tisztában legyen a dolgokkal. Réges régen, amikor még ifú törp voltam és a gazdaságunk virágzott az otthonunkat megtámadta egy sárkány. Tehetetlenek voltunk vele szemben, csak nagyon kevesen maradtunk a harc után. A dög már régóta fente a fogát a bányáinkban felhalmozott kincsekre és aranyra s úgy gondolta, itt az idő, hogy megkaparintsa azt. Ígyhát földönfutókká lettünk. Nem sokkal később orkok támadtak meg minket Mordorból. Hősiesen harcoltunk mindannyian, de nagy létszámfölényben voltak, így veszítettünk.
- De Thorin legyőzte a vezérüket, Uruhot! - kiálltotta közbe Fili, kizökkentve Eneäh-t hipnotikus állapotából. Természetesen olvasott már a nagy Móriai Mordori csatáról, de még sosem hallotta azt egy olyan személytől, aki meg is élte azt. A sárkányról viszont sosem hallott még. Izgatottan várta a folytatást.
- Köszönöm, Fili. Szóval, a lényeg az, hogy veszítettünk s megannyi bajtársunkkal együtt királyunkat is elvesztettük. A csata után rabságba vetettek minket, megkínoztak és dolgoztattak. Végül aztán sikerült megszöknünk, s most itt vagyunk, hála Gandalf barátunknak, kinek tényleg sokat köszönhetünk.
-Ugyan-ugyan, semmiség - legyintett Gandalf. Thorin ekkor felém fordult.
- Mihral lánya Eneäh, Gandalf téged választott arra, hogy velünk jöjj az utunkon és segíts nekünk visszaszerezni az ottthonunkat.
- T-t-tessék? Méghogy én? Hogyan tudnék én segíteni nektek? Gandlaf? Mégis hogy képzelted ezt? Hiszen te is tudod nagyon jól, hogyan vélekednek rólam az emberek. Tudod, hogy csak púpnak tartanak a hátukon és egyedül azért viselnek el mert néha megnevettetem őket. Ennyi, Gandalf!
Gandalf arcáról lefagyott a mosoly. A lány érzelmi kitörése egy pillanatra elbizonytalanította az idős mágust, ám , ha Gandalf kigondol valamit, akkor az úgy van jól. Thorin egyetértően bólogatott, amikor a lány kiadta érzéseit. Pontosan ugyanígy gondolta ő is. A többi törp, Filivel és Kilive egyaránt szomorúak lettek, hogy a lány így alulértékeli magát. Eneäh nem várt senkitől választ, azon nyomban kicsörtetett a konyhából, át a nappalin és az előtéren, lekapta a fogasról a köpenyét, majd kiviharzott a hideg koratéli éjszakába.
-Ez nehezebb lesz, mint hittem - vakargatta Gandalf a szakállát.
-Ha nem jön vissza hajnalig, nélküle indulunk útnak, Gandalf! - mondta Thorin jelentőségteljesen. -Addigis pihenjünk le, testvéreim. Kitudja, mikor lesz alkalmunk ismét biztonságban és kényelemben pihennünk.
Azzal bezárkózott az egyik vendégszobába és ki sem jött onnan hajnalig.
Eneäh egy szál mamuszban rótta az utcákat. Már a piac utcájában járt, amikor ráeszmélt arra, hogy mamuszban van, s szinte biztos volt benne, hogy holnapra az egész város rajta fog nevetni. Ismét. Nem volt terve, hogy merre megy, csak úgy sétált, egyre lassabban és lassabban, miközben lassacskán meg is nyugodott. Hogy is hozhatta Gandalf ilyen helyzetbe?! Hiszen ismeri őt! Tudja, hogy a sütisütésen kívül semmihez sem ért. Tudja, hogy milyen kétbalkezes és lábas. Nem tudta elhinni, hogy a nagy és tévedhetetlen Gandalf igenis tévedett vele kapcsolatban.
- Eneäh! Eneäh! Merre vagy?
Kiáltások szálltak keresztül a kőházak fölött. A nagy hangzavarra többen is kinéztek az ablakon. Lefogadom, hogy ha meglátták volna őt, megdobálták volna valamivel. Ez amolyan gondori szokás volt. Szerencsére éjszaka volt, így Eneäh elkerülte a rothadt paradicsom esőt.
- Eneäh! Hát itt vagy! - kiálltott fel Fili, amint megpillantotta a lányt. Kili is vele volt. Lihegve futottak oda hozzá, majd mikor odaértek a térdükre támaszkodva gyorsan kifújták magukat.
- Hát megvagy! - mondta Fili, aki még mindig nehezen kapott levegőt. Eneäh nem is csodálta a hatalmas ruháik miatt. Több réteg vastag göncöket viseltek, mert arra Mória fele szinte mindig hideg van. Itt azonban, Gondorban nem voltak hozzá szokva a meleghez. Még így a tél sarkában is plusz fokok voltak.
- Mit kerestek itt? Nem indultatok még útnak?
- Nem, nem indultunk, és nem is fogunk egészen hajnalhasadásig. Thorin urunk lepihent, hogy legyen ereje és energiája. A többiek is jobbnak látták csatlakozni, így most mindneki alszik.
- Csak ti nem. Miért jöttetek utánam? - kérdezte a lány. A törpök kihúzták magukat.
- Mert nem hagyunk magára egy bajtársat - jelentette ki Kili. Rámosolygott a lányra, majd nekitámaszkodott fivérének.
- Nagyon köszönöm a fáradozásaitokat, de nem kellett volna utánam jönnötök. Nem tarthatok veletek.
- Ugyan, már hogyne tarthatnál!? - ugrott egyet Fili, mire Kili, aki éppen reá támaszkodott eldűlt, mint egy leütött sakkfigura.
- Fili! - kiálltotta Kili a földről. Feltápászkodott, majd rácsapott testvérének hátsó felére. Erre amaz mégegyet ugrott, s ellökte Eneäht, aki így a földre került. A törpök ijedten siettek a segítségére. Nem győztek bocsánatot kérni. Kili a kezét nyújtotta felé. Azt hitte, a lány sír, egészen addig, míg az hangos nevetésben nem tört ki. Úgy kacagott, hogy könnyek szöktek tőle a szemébe. A fiúk is nevetni kezdtek, miután megnyugodtak, hogy a lánynak nincs semmi baja. Eneäh elfogadta Kili kezét,aki gyorsan felrántotta a földről. A lány meglepődött a törp erejétől. A hirtelen rántástól azoban elvesztette egyensúlyát és egyenesen Kili karjai közé zuhant.
- Jajj, ne haragudj! - tolta el magától Kili. - Nem ütötted meg magad?
- Nem, nem, semmi bajom, köszönöm. Sőt, nagyon régen nem nevettem ilyen jót. Azt is köszönöm. - végül elengedte Kili kezét és zavartan kezdte el fikszírozni a hajdanában hófehér mamuszát.
- Hát, nincs mit! Ha velünk jönnél, mindig nevethetnél rajtunk - mondta Fili, Kili pedig zavartan bólogatott mögötte.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó